Derűre ború

Bár nem mondanám, hogy kifejezetten derűs hangulatban keltem útnak, de legalább az időjárás remek volt: hét ágara sütött a nap. Igaz, az Alföld felé, meg körbe-körbe, a messzi távolban mintha kisebb fellegeket véltem volna felfedezni a látóhatár szélén, de az is lehet, hogy nem láttam ki teljesen a fejemből akkor még. Utóbbiak, mármint a felhők Pesten is gyülekeztek, de nagyon gyámoltalanul és éppen ezért nem is aggódtam különösebben emiatt. Harciasságuk nem volt túlságosan meggyőző.

A velencei-tavi videóval tehát el is érkeztünk utunk első szakaszának végére, mely ugyan egészen Balatonszentgyörgyig tartott, ám én nem készítettem további felvételeket, mert kevéssel Gárdony előtt észrevettem, hogy Miskolcon felejtettem a tartalék aksit, így a Balatonszentgyörgyig hátralévő két és fél órát ezúttal nem unatkozhatjátok végig velem.

Az alagutat közvetlenül a Déli után még azért nem vettem fel, mert elfeledkeztem róla, Iván őrtornyáról Székesfehérvárott viszont már a takarékoskodás okán nem készítettem felvételt.

Utóbbiért igazán kár, mert ez volt a második olyan dolog, ami megmozgatott bennem valamit a régi időkből, amikor kimenőruhában, oldalamon a barna, műbőrnek sem nevezném táskával... Míg azonban a Duna alattit inkább csak bebeszéltem magamnak, itt valódi impulzus ért, bár a hatása annyira halovány volt, hogy amennyiben nem történik meg velem Kanizsán az, ami, gondolataimban simán elsiklok felette, pontosan úgy, a vonat suhant el mellette odakint.

Addigra beborult és Fehérvárott szemerkélni kezdett az eső. Mire elértük a Balaton partját nem kínlódott tovább, hanem zuhogni kezdett. Szentgyörgynél viszont elállt, legalábbis nem szakadt.

A „Miskolc - Balatonszentgyörgy” keresésre 5 találatot ad ki a YouTube mindösszesen, illetve hatodiknak odateszi a Kanizsa Trip Part 1-t, ami azonban egy playlist, ráadásul majdnem le is maradt a képről. Jobb is, nehogy valaki még megijedjen! Mindez pedig azért van így, mert – mindnyájunk óriási szerencséjére - Julie nem készített olyan, összefoglaló-jellegű videót, hogy „Miskolc- Balatonszentgyörgy”, amiért leginkább nekem kell köszönetet mondani, hiszen ha csinálok néhány kósza snittet a Balaton déli partján, egészen biztosan megteszi. Nem így történt, ezért nem kell szenvedni tovább tehát; ugyanakkor mégis csak az út egyik szakasza, az első, legelső etap ért végett Szentgyörgyön, aminek okán egy rövid kis összefoglalást és visszatekintést engedjetek meg nekem.

Aztán megyünk tovább, sokkal izgalmasabb dolgokkal, hiszen Balatonszentgyörgytől immár egy újabb fejezet veszi kezdetét. Mert itt kezdődött igazából az én utam. A szűkebb értelemben vett, az igazi katonaút.