I created this video at http://www.youtube.com/editor. A mai napig rejtély számomra, hogy mit tett Julie a YouTube Editor segedelmével ezzel a nyúlfarknyi videóval, de szerintem elfelejtettük megvágni a PMB-val és miután felkerült, kicsinálta belőle a legelejét meg a végét, amikor bekapcsolom, meg amikor azon ügyeskedek, hogy kinyomjam a szemit és közben veszem egy kicsit még a földet.
A metró. Nos, nem mondanám, hogy kismilliószor utaztam akkoriban vele, már csak azért sem, mert első időszakban háromszor voltam eltávon. Bevonultam augusztusban és rögtön haza is mehettem november hetedikére, majd Szilveszterre, aztán február legelején elengedtek véletlenül, bár a következő héten ismét utazhattam, mert akkorra derült ki, hogy mi megyünk Székesfehérvárra, a hadseregtörzshöz őrséget adni az időszak-váltás kapcsán és mindenkinek járt előtte pár nap szabi. Vagyis hétfőn este megjöttem és csütörtökön már mehettem is megint haza. Szokás szerint Miskolcra először és csak másnap délelőtt a szüleimhez. Felmentem az iskolába, anyámnak éppen órája volt, én meg nem zavartam, hanem megvárta a folyosón, a régi épületben. Azt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni, ahogy nyílik az ajtó, jön ki hófehér köpenyben, a hóna alatt a napló, én meg ott állok farmerban, a falnak dőlve. Annyira megörült szegény, hogy még annak okán sem cseszegetett, amiért nem téli kabátot vettem fel. Bár abban a zekében is volt bélés.
Azt a cuccot Budapesten vásároltam az előző évben, közvetlenül azután, hogy az Ottóval leittasodtunk a Lenin körúton. Ez úgy történt, hogy egyik nap elmaradt a tanítás, én meg régóta akartam venni valami jó kis metálos dzsekit. Megbeszéltük tehát két osztálytársammal, hogy a szabadnapon felmegyünk Pestre. Addigra többször megfordultam már a fővárosban, éjszaka, koncerteken; némelyikről anyám is tudott, meg úgy lehetett vele: nem árt egy kis önállóság, lassan felnő a gyerek, ezért szegény kifejezetten szorgalmazta az utat.
A Jimmy ilyen kis szorgalmas és érdeklődő - de nem stréber - emberke volt már akkor is, úgyhogy elment könyvtárba, antikváriumba, meg mit tudom én. Mi is elmentünk a könyvtárba Ottóval, majdnem, de aztán helyette mégis inkább végigittuk a Lenin körutat. Közben meg vásároltunk, bementünk például egy áruházba, ahol – rám mutatva - a haver így szólott:
- Egy fekete dzsekit kérek erre a köcsögre!
Jártunk a Nemzeti Múzeum környékén is, ahol egy idősebb nőtől kért útbaigazítást abban a tekintetben, hogy merre található Budapest egyetlen metallista butikja. A hölgy roppant kedves volt, tudta is, hogy mit keresünk és már majdnem el is magyarázta. Csakhogy időközben megpillantott engem, aki a Lator kereszthalálát játszottam el éppen a háttérben: lábaimat keresztbe tettem, két karomat kinyújtottam, a fejemet balra billentettem, hajam a vállamat verte és a nyelvemet is kinyújtottam kicsit. Nem rájuk, még véletlenül sem, hanem a szenvedéstől! Ezt látta meg az asszonyság és kijelentette:
- Na, menjenek a fenébe! - azzal a sorsunkra hagyott minket.
Valahol aztán megvettem azt a farmerdzsekit, amire nem igazán volt szükségem, elvégre másik kettő már gyarapította a ruhatáramat. De az anyukámnak kifejezetten tetszett, mivel volt benne bélés én pedig egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb általa. Az sem feledem el soha, ahogy vidámkodva ülünk a vonaton a Keletiben és várjuk az indulást: addigra előkerült az a mihaszna Jimmy is és csak fogta a fejét. Hét közepe, talán szerdai nap volt ez, másnap pedig fizika doga, de ötös lett, nem volt vele gond, hiszen megtanultam jóval korábban és addigra kialudtam magam.
No comments:
Post a Comment