Kanizsa felett az ég

Katonalevelek

Íme, katonakori levelezésem egy része: többnyire azok, amiket kaptam, de akad köztük jó néhány olyan is, melyet én adtam fel. Emlékszem, a legelső nap végén - még a keltetőben - így szólt a tizedes:
- Mindenki ragadjon papírt és tollat és legalább pár sort írjon haza!

Mondandójához kellő komolyságot öltött magára és orgánumát ez alkalomból csendesebbre fogta kicsit, s mindennek tetejébe az arca valamiféle érzelmeket tükrözött, miből arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy – bár elég nehéz ezt elhinni a mai napig – neki is van anyja.

Megtaláltuk azt a levelet, a legelsőt, amit akkor írtam. Olyasmikről értekezek benne, hogy Kanizsán az ég sokkal kékebb mint Miskolcon, ahol nyolcvannyolcban még vadul üzemelt az LKM és a Szinva helyén lágy olajfolt hömpölygött végig büdösen a belváros közepén. Aztán két évtized múltán visszamentem ide is, oda is, ráadásul Miskolcról Kanizsára ismét. És meglepetten vettem észre, hogy Kanizsán az ég még mindig kékebb. Kisváros, nagyváros, meg a szmog, ugye.

De erről, s az első levelemről lesz majd még szó könyvemben, a „Plázacowboy”-ban. Itt most álljon mementóul ez a kép, melyet pár éve az unokatesóm készített.

Aztán egyenként beszkennelte valamennyit és átküldte nekem.