Le sem tagadhatnám, hogy háromnegyed kilencre ért Budapestre az IC. Valami kicsit késett, de nem annyit, hogy visszaadják a jegy árát. Az egyik utastársamtól tudtam meg, hogy ez még mindig így van és a MÁV továbbra is állja a cechet, amennyiben nem vagy időre célodnál. A kolléga egész végig azon izgult, hogy így legyen!
Nem volt ennek az egésznek katonaút-hangulata. A hangosbemondó inkább a kilencvenes évek második felére emlékeztetett, amikor a főiskolára jártam fel az egyetem után. Kilencvenhat őszén volt egy nagy felújítás a Keletiben, akkoriban vezették be ebben a formájában.
De még 90s nosztalgiának sem volt jó. Nem jó helyre érkezett a vonat. Tökre a másik oldalon állt meg, aztán pedig hiába is próbáltam, nem lehetett csak úgy keresztülmenni a metróhoz egyenesen, végig Baross téri Nagy Hamuvederben. El volt zárva. Bal oldalt kellett kimenni végül, le az aluljáróba, kanyarogni kicsit és úgy jutottál csak a pénztárakhoz.
Így, a világosbarna pozdorja-kordon meg a mögüle átszűrődő munkazaj miatt az egész nem is volt annyira barátságtalan, mint kellett volna. Ám nem jött a hangulat, hiába erőltettem, pedig tisztára felébredtem már akkorra. Na, annyi baj legyen, majd amikor a metró – mint katonakoromban – átsuhan a Duna alatt!
No comments:
Post a Comment