Rövid idő leforgása alatt immár másodszor hagytam magam mögött az állomás épületét, megálltam a lépcső tetején és egykedvűen bámultam a pocsolyába hulló, reménytelen esőt. (3:39 PM) Nem csupán taxit nem láttam a környéken, de buszmegállót sem, hiába azt filmeztem ebben a pillanatban éppen. Felötlött bennem az is, hogy netán gyalog kellene indulnom, eredetileg ez volt a terv, hogy már a panzióba is úgy megyek, ezért is tette be nekem Julie az esőkabátot, amit én észrevétlenül kicseréltem a család ősi esernyőjére, amilyen hülye vagyok. Igazság szerint az irányban sem voltam tökéletesen biztos, de egyszer mintha láttam volna a térképet is, nem csupán azt, ahogyan Julie mutatja, s ezen emlék életre vidámodása elmémben megerősített azon meggyőződésemben, hogy amennyiben balra indulok, előbb-utóbb Kiskanizsán lyukadok ki.
És ebben tökéletesen igazam volt. Majdnem! Igaz, közben át kellett volna gázolnom egy kisebb mocsáron, némi csalitoson, két kanálison, de aztán fütyörészve, vidáman sétálhattam volna tova a tarlón friss szénabálák csodás illatától prüszkölve, kellő óvatossággal persze, nehogy kificamodjon a bokám az öklömnyi földrögök valamelyikén, amott meg nehogy beleragadjak az ingoványba és így tovább.
No comments:
Post a Comment