Mire gondol a katona?
A helység légvonalban nincs messze a laktanyától és a kerítés mellől, a CSMO-tól meg a négyes őrtoronyból sokszor néztem le Sáncra, mely közigazgatásilag – úgy hiszem – Nagykanizsa város része, s az volt talán már két évtizeddel korábban is.
Ugyanakkor – akárcsak Kiskanizsa - el is különül tőle, és ez különösen szembetűnő volt a a domb tetejéről nézve. Márpedig sokat bámultuk egy időben Sáncot, nagyon sokat. Falu vagy kerület, teljesen mindegy: hirtelenjében jobbat, szebbet, kívánatosabbat elképzelni sem tudtunk. Pont ráláttunk a településre.
Jobbra a műút megvolt már akkor is talán, de ami ennél fontosabb: a faraktár mellett, a Dózsa György laktanya keleti oldalán egy hatalmas vaskapu ásítozott: olykor azon mentünk a tankokkal a lőtérre, vagy gyalogosan, azt játszva, hogy a tankban ülünk. Volt ilyen eset, erre megesküszöm.
Innen egy keskeny földút kötötte össze Kanizsát Sánccal, amely nincs annyira messze, hogy a telephelyen lévő, négyes őrtoronyból ne lássa az ember a faluszéli házak ablakában szelíden pislákolni a barátságos, meleg fényeket. Sokan hiszik azt, hogy a katona mást sem tesz, csak állandóan hazagondol, bamba nagy, bánatos szemekkel; ez az esetek túlnyomó részében így is van, ám én amikor irigykedve néztem azokat a házakat, hát elsőre mindig az jutott eszembe, hogy de jó lenne ODAKINT, meg hogy rothadjon meg az összes kommunista, amelyik bezárt engemet ebbe a börtönbe, ide. Aztán persze eszembe jutott anyámék háza, meg sok-sok hasonlóság, a földút a Nagy-völgyben, a kukoricások, szántók és krumpliföldek...
Nem igaz tehát, hogy a katona esze állandóan csak otthon jár. Viszont gondolatban valahogy mégis mindig ott köt ki.
No comments:
Post a Comment