A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt jelentős állomáshoz érkeztünk: véget ért a vonatozás, azon belül is a Balatonszentgyörgy – Nagykanizsa etap. Hihetetlen volt.
Valami különleges.
Mint egy időutazás, de nem a szó elcsépelt, köznapi, avítt értelmében, mely arra utal, amikor a múltból itt ragadt dologgal szembesülsz. E kifejezés az esetek többségében feltételezi, hogy a régi ósdi is egyben, hiszen az ember hiú, s szereti azt hinni, hogy amit ő, meg a kortársai csinálnak, azt így nevezik: fejlődés, haladás.
Nem, ez valóságos volt, egy valóságos időutazás. Valami félelmetes energiák mozdultak meg és öleltek körül; nem az ég, a fellegek: az IDŐ villámlott felettem, miközben a vonat ellentmondást nem tűrően tört utat magának e masszában Kanizsa felé.
Nem lett vége azonnal. Nem lett vége azzal, hogy leszálltam az állomáson. Csak fokozatosan tértem vissza a jelenbe – és nem is tértem vissza teljesen. Néhány materiális dologgal azonban kénytelen-kelletlen foglalkozni kényszerültem. Olyasmivel, hogy egyáltalán mi a fenének nyúltam hozzá a cucchoz, amit Julie becsomagolt nekem? Plusz a telefon, egy külön történet. Fokozatosan ismertem fel a hiányosságokat és lett is gondom hirtelen, éppen elég: még egy olyan pillanat is volt, amikor a helyzet egészen reménytelennek tűnt. Részben ezért nem húzok itt egy éles határt, annak ellenére nem, hogy a megérkezés – minden kétséget kizáróan – fontos és feledhetetlen pillanata volt utamnak.
Ám szerencsére itt van ez a videó, mely gyengéden kézen fogja, úgy vezeti tovább történetünket, hiszen megérkezésem pillanatát gyúrja egybe az állomáson töltött első perceimmel. Mert bizony be tudtam még kapcsolni a kamerát, egészen pontosan ötször!
Viszont ennyi történés túl kevés, a felvételek túlságosan nyúlfarknyiak ahhoz, hogy mint önálló etappal foglalkozzak velük: így nemsokára szerencsésen kerítünk magunknak taxit végül, közben feledünk ezernyi apró-cseprő gondot és még a veres sárkánnyal is megküzdünk!
Aztán csak megyünk tovább, megyünk tovább az Odaúton mindaddig, amíg végre a panzióba nem jutunk.
No comments:
Post a Comment