Nehézségek s legrosszabbkor adódnak minduntalan, talán ezért is nevezzük őket éppen így. Én is, már éppen dugtam volna bele a karom a hátizsák szárába, erre teljesen belegabalyodott! Néhány másodperc volt hátra csupán a rendes játékidőből, már ami az akkumulátor élettartalmát illeti, viszont nem akartam semmit sem kockáztatni, ezért inkább gyorsan becsaptam a képernyőt és csak aztán vettem fel a hátizsákomat.
A Handycam-nek sok egyéb rossz tulajdonsága mellett vagy egy olyan jellemzője is, hogy miután végképp megadta magát az akkumulátor, még három egészem rövid, nyúlfarknyi felvételt tudsz készíteni vele. Hármat vagy legfeljebb négyet, de aztán kész, vége, nem segít rajta az sem, ha a sárospataki Iskolakert szélén, a barokk palotával szemben kiteszed egy kicsit az ötven fokos betonra, Celsius persze. Mert olyankor nem használ már neki semmi más, csak az áram.
Ezúttal, Kanizsán pont lemerülőben volt, néhány pillanat volt már csak hátra: a jobb alsó sarokban már majdnem öt perce villogott a piros jelzés. Márpedig mindenképpen meg akartam örökíteni a pillanatot, amikor leszállok a kanizsai állomáson és nem akartam semmit a véletlenre bízni. Nem elégedtem meg a nyár tapasztalataival, már ami a bónusz-felvétel lehetőségét illeti. Inkább biztosra mentem. Kiléptem a peronra és – ahogy a felvételt elnézem – előbb valószínűleg kinyitottam az ajtót és csak aztán kapcsoltam be a kamerát. És így sikerült, az utolsó tizennégy másodpercben, öttel időn túl, így sikerült megörökítenem megérkezésem pillanatát.
No comments:
Post a Comment