„Peregnek a mérföldek, fogy a film, rohan a táj: röpül az idő. Őserő hajtja, úgy zakatol a vonat. Állomásai mellett ösvények futnak vele búsan, mert a hiábavaló küzdelmet úgyis fel kell adják végül; útját szemaforok vigyázzák, sínjein magányos aszfaltpitonok fickándoznak keresztül és tisztelettel, vidáman intenek vissza neki, mielőtt elvesznének végleg az ősi vadonban; távolról figyelik méltósággal egész környékek szigorú urai, a hatalmasan magas, tekintélyt parancsoló vadászlesek; jöttére vigyázzba vágják magukat a pályaudvarokon precíz farakások, mementói egy korszaknak, amikor még nagy élet volt a vaspályák mentén; felüljárók, csatornákon átívelő idegen fémhidak, gátak, cserjések, erdők, bokrokkal benőtt, áthatolhatatlan fasorok, szántóföldek, mezők, s tőlünk balra hirtelen eldübörög egy tehervonat.
[...]
Ötvenegy perc. Az IDŐ már Szentgyörgynél átváltott és erős, vad, buja zöld masszájában egyre mélyebbre hatolt az eleven vonat. Valami különleges. Ötvenegy perc, ennyi a várakozás és a menetidő, és én átéltem, éreztem minden egyes pillanatát."
/Plázacowboy, részlet/
No comments:
Post a Comment